Bár a történelem gyakran ismétli önmagát, a válasz rövid távon – és a háború hagyományos értelmezésének fényében, valamint tömören: valószínűtlen. Ám más szempontból közelítve a kérdést, semmi okunk hátradőlni, Magyarország máris ebben a nyomasztó pozícióban érezheti magát.  Az Iszlám Állam (Islamic State, IS) által július tizedikén, a youtube-on közzétett videó lehangoló, ijesztő és meglehetősen direkt üzenet: a közel-keleti régióban sikert sikerre halmozó hadi gépezetük újdonsült műveleti célterülete ezek szerint a Balkán, a fő „ellenség“ Szerbia, de szinte az egész volt Jugoszlávia területe – természetesen a muszlim Albániával együtt fekete színt ölt a terrorállam által rajzolt térképen. Az IS északi határa – a médiavízió szerint: Magyarország.

Nem véletlen, hogy ezt az apropót ragadtuk meg újonnan létrejövő, független, külügyi és a térségünket érintő, kultúrák közötti kapcsolatépítést célzó kutató és képzőintézményünk: a Kárpát Intézet (Carpathian Institute) első kommunikációs felületlnek bemutatkozó írásaként. Az apropó, az IS üzenete, ha csak virtuálisan, mégis fordulópont civilizációnk: az Európához tartozó, keresztény ideológiai alapokra szerveződött államiság közel ezeréves történetében. Újra kijelölésre került hát az a törésvonal, ami megerősíti hazánk Kárpát-régión belül betöltött, folytonos szerepét: az ütközőállam hálátlan és veszélyes pozícióját.

Az Iszlám Házában

Köztudomású, hogy Magyarország nem először kerül említésre az IS kommunikációs háborújában: nemrég a „dar al Islam“ (Iszlám Háza), a Korán ideológiája alapján szerveződött állami gépezetek (esetünkben az Oszmán Birodalom) által valaha birtokba vett területek feletti jogfolyotonosságának igénye kapcsán az IS első „világtérképének“ internetre kerülő változatában „belterületként“ szerepelt az egykor iszlám beolyás alatt álló, magyar Hódoltság. Ezt talán a hazai közvélemény még a „vicc“ kategóriájában kezelhette, ám a legutóbbi üzenet elég konkrét, direkt – és közzétételének időpontja sem esetleges.

Ezekben a napokban épp húsz éve vezényelte le Ratko Mladić azt, a második világháború óta térségünkben példanélküli rémtettet, melyben szervezett körülmények között mészároltak le szélsőjobboldali boszniai szerb paramilitáris-militáris erők közel kilencezer muszlim férfit és fiút. Méghozzá azzal a kimondott szándékkal, hogy „magtalanítsák“ a balkáni, muszlim identitású államformáció kulturálisan eltérő közösségeit. Sajnos a külső-belső kommunikációban nem egyszer elhangzott a „keresztény“ jelző, mint a gyilkosok ideológiai motivációja – még ha csak szigorúan politikai értelemben is. Ez azonban egy döntően médianyilvánosságra és kommunikációs offenzívára épülő, formálódó terrorállam számára éppen elegendő muníció. Másrészt hatékony olaj a tűzre: a `90-es évek közepén gyermekkorú, vagy még meg sem született, boszniai muszlim gyökerű generáció mára felcseperedett: erejük teljében, 20-as, 30-as éveikben járó, lévő, hadra fogható férfiak tízezrei ők, akik szülőföldjüktől távolba szakadva, Európa- sőt világszerte sokfelé keresik ezekben a napokban is boldogulásukat – és identitásukat. Jól ismerik a történetet, talán némely borzalmaknak személyes szemtanúi, túlélői ők. A kiontott vér pedig könnyedén bosszút szül – ez a tény, amire az IS propagandistái jelen helyzetben nagy biztonsággal apellálhatnak.

A kulturálisan és civilizációs alapokon is épp újrarendeződő Európa újraformálható erőforrás-bázisainak sorában elképesztő lehetőség az „atyák“ örökségének viszafoglalása – átvitt és egészen konkrét értelemben is. Az iszlám Koránon, mint kinyilatkoztatáson alapuló szellemiségének gyújtópontja a vértanúság kérdése. Ezzel együtt néhány, egyenlőre sejtésszintű, de valós jel alapján egyértelmű tény bizonyítja, hogy az új, bosszúra alkalmas generáció egyáltalán nem szekularizálódott olyan mértékben, még esetleg egy német, holland jólét keretei közé jutva sem, hogy elhagyták volna mártírrá vált családtagjaik hitét. E „célcsoport“ a dekadens, erkölcsileg és immár gazdasági kitettségét tekintve is hanyatló Nyugatot nem feltétlen tartja asszimilációs célterületének – különösen fájdalmasan gyorsítja fel ezt a folyamatot az Európára özönlő, újkeletű menekültáradat és az ehhez kapcsolódó, civilizációnk egészét jelző, sokszor felesleges politikai hisztériakeltés. Az idegengyűlölet közegében a vértanúságból fakadó bosszú és a vallási bázison kommunikált ideológiai „megolodáskeresés“ lehetősége most gyilkosan veszélyes robbanóelegyet alkot. Ez az, amivel az IS stratégái is pontosan tisztában vannak.

Beteg kommunikáció

Az új IS-direktíva létrejöttének másik oka már homályosabb természetű, de mindenképpen jellemző és a terrorállam működési mechanizmusából egyenes úton következik. Az IS működésének lényege az összehangolt, profi kommunikációs gépezet működtetése, a legkorszerűbb információközlési – és virtuális közösségépítési innovációk mesteri használata. A terroraktivitás lényege az ellenség eszközeiben, erőforrásaiban végzett,  valós veszteségek okozásán túl a célterületek konkrét vagy virtuális közösségeinek megfélemlítése, zavarkeltés, bizonytalanság-érzet és feszültség-szítás. Tökéletes leképeződése ennek a gondolkodásmódnak a júniusban kitervelt és megvalósított, tunéziai üdülőhely-merénylet, mely egy ember által véghezvitt, tömeges emberölés-bűntett révén akár egy IS-célország egész stratégiai gazdasági ágazatának meggyengítését eredményezheti. A valós halálos áldozatok fájó veszteségén túl a poitikai cél megvalósulása érdekében a szervezet egyértelműen kommunikációs eszközként használja a rémtettet. Amennyiben az elsődleges, üzenetszintű fenyegetésen túl valódi, műveleti szintű aktivitást tervez az IS a Balkánon, ugyanerre a logikára kell felkészülni.

A terrorkommunikáció ilyen formája el kell, hogy gondolkodtassa a térségünk biztonsági döntéshozóit: ahogy a tunéziai esetben is a valós véráldozatok német és brit turisták voltak (persze véletlenszerűen), míg a „büntetendő“ közösség a tunéziai államrend, egy balkáni muszlim instabilizáció esetén is játszhat a fenti, halálos logika. A cél érdekében biztos, hogy a boszniai szerb militáris alakulatok mellett a terrorcselekmények valódi áldozatai a könnyebb ellenállás fényében (ami a terrorgyakorlat egyik alapelve) a régió civiljei lesznek. Egy ilyen terrorháború egészen új helyzetet eredményezhet hazánk balkáni külpolitikájával, sőt a hatéáron túli magyarságra vonatkozó nemzetpolitikai stratégiák jövőjével kapcsolatban is.

Afrikai analógia

A „dar al-Islam“ kiterjesztésének és „re-konkvisztádájának“ sajnos kiforrott gyakorlata van, ami az utóbbi évtizedek ázsiai és afrikai iszlamizációjának nyomon követésével teljes mértékben leírhatóvá vált. A radikális iszlám irányzatok (iszlamizmus) aktivistái gyakran az adott célterület  társadalmi instabilitására apellálnak, hogy követőket toborozzanak ideológiájuknak – és gyakran fegyveres gépezetüknek. A megfélemlített, nélkülözésbe sodródó közösségek, nemzetségek számára sokszor védelmi és valós, egzisztenciális alternatívát jelenthet egy-egy új irányzat megjelenése, amit jól felfogott érdekükben el is fogadnak. A terrorszervezetekhez kötődő irányzatok esetében ez sajnos kölcsönös érdek, hiszen ilyen módon egyébként stabil, fejlődő térségeket is tökéletesen destabilizálhatnak és valós politikai alternatívát nyújthatnak egy korábbi rezsimmel szemben – mint ahogy sok más mellett, ezt Nigéria utóbbi bő egy évtizedének véres történései is alátámasztják.

Ma még csak gondolatkísérlet, de az alaphelyzet a Kárpát-régióban is adott: elvileg nem kizárható, hogy a térségünk egzisztenciálisan leszakadó, egyre kétségbeesettebb helyzetbe sodródó, ám közösségszerveződésre kulturálisan alkalmas csoportjai is szemet szúrnak a terrorgépezetnek. Ahogy az ázsiai, afrikai példák működtek, akár működőképes lehet a Balkán destabilizálódó csoportjainak ilyetén megkörnyékezése is. Szomorú valóság és nyomasztó teher, hogy Magyarország szegregált régióiban élők számára napi szintű valóság a valódi nyomor terjedése – amennyiben ez további kiltásátalansággal párosul, sajnos hazánkban sem lehetetlen egy ártalmas, közösségszervező alternatív hosszú távon megvalósuló jelenléte. Ne tartsuk elképzelhetetlenül távoli valóságak: mai Szerbiában évtizedes, ki nem mondott gyakorlat, hogy az északra költöző, muszlim családok közvetlen anyagi támogatásban részesülnek, nem egyszer távoli forrásokból.

Intézményes megoldás?

A kommunikációs nyomás valós, a biztonsági kockázatnövekedés pedig már  a nagyon közeli jövőben is reális: radikális iszlám aktivitás várható közvetlen, déli térségünkben, aminek negatív hatásaitól hazánk a jövőben biztosan nem marad ment. A tennivalók számosak – sajnálatos, hogy a számos előkészületi tevékenység közül csak a legbotrányosabbak és legkétesebb hatékonyságúak kerülnek a napi szintű közbeszédbe: gondoljunk a közhellyé vált műszaki határzár körüli polémiára. Ami valódi megoldást jelentene: a biztonsági gyakorlatban és nemzetközi missziókban aktív vezetők, közszolgák és humanitárius szakameberek célzott, etno- és valláskulturális képzése, felkészítése egy új civilizációs konflitussorozat hatékony és fenntartható kezelésére; valamint törelvés a veszélyhelyzettel kapcsolatos, új információk strukturált, szakmai módszerek által végzett elemzése, közzététele.

Mindennek hatékony elvégzéséhez elementáris és haladéktalanul szükséges kell, hogy legyen egy széleskörű, szakmai egyeztető fórum létrejötte és a szükséges teendők ütemezése, a legszélesebb körű tájékoztatás. A Kárpát-régió civilizációs konfliktuszónává válásának folyamata megkezdődött. Ennek számos eleme közül egy: a vallási alapú biztonsági kockázatok megnövekedése. Ha radikálisan akarunk fogalmazni: igenis küszöbön áll egy új, balkáni iszlám háború – ha nem is abban a formában, ahogy ezt ma még háborúnak definiálhatnánk, ám a végkifejlet: sok vér fog folyni. Ezt nagy valószínúséggel már most kijelenthetjük. Hogy Magyarország, mint a konfliktuszóna valódi, európai értelembe vett végvára miképpen készül fel erre a feladatcsomagra – az a szakmai döntéshozók és a választópolgárok kezében van.

Illyés Szabolcs